
Gellén Orsi vagyok, 1985-ben születtem Budapesten. Két gyermekem van, akik a Sashalmi Waldorf Iskolában tanulnak. 2008-ban szereztem óvodapedagógusi diplomát az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán, 2016-ban tettem le a közoktatási vezető szakvizsgát a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán. 2004 óta dolgozom óvodapedagógusként. Mindig is vonzott a Waldorf-pedagógusi hivatás, ezért nagy örömmel veszek részt egy alakuló óvoda megszületésében. Pedagógiai hitvallásom a gyermek egyéni szükségleteinek kielégítése, saját egyéniségének elfogadása mindenekfelett.
Róder Móni vagyok, Budapesten születtem, jelenleg Sashalmon élek férjemmel és négy gyermekünkkel. Óvodapedagógusi végzettségemet, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szereztem. Tanulmányaim során megismerkedtem az alternatív pedagógiai irányzatokkal is, köztük a Waldorf pedagógia alapjaival, melynek gyermekközpontúsága felkeltette érdeklődésemet. Óvónői tapasztalatomat állami fenntartású rendszerben szereztem, majd az évek során egy inkább foglalkoztatott a waldorf oktatási rendszer. Így gyermekeim iskolaválasztása során is már tudatosan waldorf intézményt választottunk. Öt évet töltöttem a zuglói Manófalva Waldorf Óvodában, és 2022-ben nagy örömmel és lelkesedessel csatlakozom a Christophorus Waldorf Óvoda pedagógiai közösségéhez.
